2014. március 3., hétfő

Magyarország, Kisnána, a Vár, SzG3


Mint azt már írtam, a tájház és a vár gyakorlatilag ugyanott található és egy jegyért megtekinthető. Most ismerkedjünk meg a várral.
Már elöljáróban le szeretném szögezni, szerintem mindent kihoztak a hely adottságaiból. Szépen gondozott terület, tisztaság, gyakorlatilag mindenhová be lehet menni, mindent lehet megtekinteni. Van 3D mozi, több ponton elhelyezésre kerültek olyan berendezések, amelyekbe belenézve meg lehet tekinteni, milyen volt a vár anno. Igazából csak egyetlen dolgot lehet felhozni, azt, hogy kicsi a vár, de erről természetesen nem a helybeliek tehetnek. 
A pénztártól egy rövid úton eljuthatunk egy kis hídig, itt lehet feljutni a várba. A torony is megtekinthető, a földszinten kis kőtár található. Érdemes az emeletekre is felmenni (csigalépcső!), majd a tetőről körbenézni, jó időben igen szép a panoráma. A pincei részen kiállították a Mo-n talált legnagyobb opáltömböt. A másik ajtót használva feljutunk egy szabadtéri, de fedett kőtárhoz. 
Tanulmányozva a honlapjukat, igen sok program várja itt a közönséget, de sajnos aznap, amikor ott voltam, nem volt ilyen. 
Ezzel együtt, ha valaki erre jár, nézze meg a várat!
Megjegyzés: ezt a várat nem a Habsburgok rombolták le, ezt a "szívességet" már a törökök megtették, utána soha sem épült újjá.


Vissza a főoldalra (katalógus)

 Kisnána, a Vár
 Kisnána, a Vár
 Kisnána, a Vár
 Kisnána, a Vár
 Kisnána, a Vár
 Kisnána, a Vár
 Kisnána, a Vár
 Kisnána, a Vár
 Kisnána, a Vár
 Kisnána, a Vár
 Kisnána, kilátás a Várból
 Kisnána, a Vár. Ez a Mo-n talált legnagyobb opál.
Kisnána, a Vár

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése