2014. március 8., szombat

Magyarország, Budapest, Nagytétényi Kastélymúzeum, SzG3


Pontosítanék a címhez: igazából Száraz-Rudnyánszky kastélynak hívják, de most ez a hivatalos elnevezése. Jelenleg az Iparművészeti Múzeum fiók létesítményeként működik. Itt állandó bútor történeti kiállítás található. A kastély története igen régi időkre vezethető vissza, már a római korban villa állt ezen a helyen. A jelenlegi kastély magja a XIII. században alakult, jelenlegi formáját az 1700-as évek végén nyerte el. Sajnos az eredeti berendezésekből semmi nem maradt meg, mivel 1904-ben a kastély kiégett. A II. VH-ban igen súlyos sérüléseket szenvedett a kastély. Jelenlegi állapota a 2000-évben történt újra megnyitását tükrözi.
Igen érdekes, hogy hogyan kerültünk ide március 8-án. Miután igen szép napos időt ígértek a meteorológusok, meg ráadásul szombatra esett a nap, körülnéztem, van-e olyan hely ahol nem sablonos nőnapi programot kínálnak. Így találtam rá a du. 3-kor kezdődő vezetésre ezzel a címmel: Három nő, három kor, egy kastély. Ez a három nő: Madame de Pompadour, XV. Lajos szeretője, Száraz Julianna bárónő és Hugonnai Vilma. Az első inkább a korának stílusában itt található bútorokon keresztül kapcsolódott a kastélyhoz, míg a másik két személy tényleges kapcsolatban. volt a kastéllyal. Erről most csak ennyit, akit érdekel, utána tud nézni az interneten. Jó másfél órás vezetés volt, a szokásostól eltérő információkkal. Szerintem érdekes volt.
Néhány olyan pozitívumot is láttam itt, amit máshol is lehetne alkalmazni:
1. Fotózási engedély (400 Ft.): sok helyen tiltják a fotózást (nem igazán értem, hogy miért), így stikában kell fotózni, mert azért ezt megteszem. Sokkal ésszerűbb lenne, ha árulnának fotójegyet (megfelelő áron), azt szívesen megvenném és akkor legálisan lehetne fotózni, meg egy kis bevétel is jönne az adott helyre.
2. Igen szimpatikus volt a tájékoztatás. Minden teremben egy - egy kis ládikában lefóliázott információs anyag volt elhelyezve (több példányban, minimum magyar és angol nyelven. Lehet, hogy más nyelven is, ezt nem tudom). Szerintem jó ötlet.
Sajnos a kastély elhelyezkedése nem teszi lehetővé a főhomlokzat rendes fényképezését, mivel (főleg du.) pont a nappal szemben helyezkedik el. Így csak a felső részeket levágva lehet fotózni, mivel az ellenfény egyébkén eléggé besötétíti a képeket. A másik hátránya (legalábbis nekem) eddig az volt, hogy Újpestről pont 30 km-re fekszik a kastély, oda-vissza 60 km. Elég sok.
Még néhány észrevétel: 
- a kastélykerttel egy kicsit többet kellene foglalkozni, eléggé lepusztult hatása van.
- a honlapon tett azon kijelentés, miszerint a kastélyban található kiállítás egyedülálló módon és gazdagságban mutatja be az anyagát, egy kicsit túlzásnak találom, itt csak a lengyeleknél az általam megnézett Zamek w Pieskowej Skale kastélyra utalnék. Ezzel együtt nem akarom leszólni a múzeumot, de azért az ilyen kijelentésekkel csínján kellene bánni.
- az egy kicsit rossz, hogy eléggé kiesik a központból, bár most szombaton a vezetésre eléggé szépszámú közönség jött össze, majdnem ketté is vágták, de senki nem vállalta az egy órás várakozást, így sokan indultunk el a vezetésre.


Vissza a főoldalra (katalógus)

  Nagytétényi Kastélymúzeum
  Nagytétényi Kastélymúzeum
  Nagytétényi Kastélymúzeum
  Nagytétényi Kastélymúzeum
 Nagytétényi Kastélymúzeum
Nagytétényi Kastélymúzeum
Nagytétényi Kastélymúzeum
Nagytétényi Kastélymúzeum
Nagytétényi Kastélymúzeum
Nagytétényi Kastélymúzeum
Nagytétényi Kastélymúzeum
Nagytétényi Kastélymúzeum
Nagytétényi Kastélymúzeum
Nagytétényi Kastélymúzeum

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése