2013. február 20., szerda

Magyarország, Ivánc, Sigray kastély, SzG3



Most egy kisebb kastélyt és annak parkját látogatjuk meg, az az ivánci Sigray kastély. Az persze így nem igaz, hogy a kastélyt meglátogatjuk, mert ott egy (szerintem) szociális otthon működik. Pedig igen szép a kastély kitettsége, ahogy a Rába hídon átmegyünk, néhány km után egy enyhe emelkedővel elhagyjuk a Rába síkságot, felérünk egy nem túl magas, fennsíkszerű magaslatra (ez egyébként jellemző az Őrségre, a terület sík, és mélyebb völgyek szabdalják, és a zöme a területnek a fennsíkhoz tartozik).
Sajnos a kastély történelméről nem sokat tudtam meg: a legutolsó tulajdonos gróf Sigray Antal Mária Fülöp Lajos volt (a Mária nem véletlen elírás volt!). A birtokán angol telivéreket tenyésztett. Mindig is királypárti volt, IV. Károly sikertelen puccsa után kegyvesztett lett és az ellenzék sorait erősítette.Magyarország 1944-es német megszállásakor letartoztatták és Mauthausenbe szállították. Az itt szerzett betegségéből már nem gyógyult ki, bár előbb Svájcba, majd az USÁ-ba emigrált, hamarosan meghalt (1947).
Viszont ha valaki megkéri a portást, akkor be lehet menni a parkba egy jót sétálni, nagyon szép. Remélem, hogy nem csak téli képeket tudok bemutatni és egy naposabb, zöldebb időpontba is el tudok majd ide látogatni.

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!  

 Sigray kastély, kastélypark
 Sigray kastély, kastélypark
 Sigray kastély, kastélypark
 Sigray kastély, kastélypark
 Sigray kastély
 Sigray kastély
 Sigray kastély
 Sigray kastély
 Sigray kastély
 Sigray kastély
 Sigray kastély
Sigray kastély, kastélypark

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!  

Magyarország, Szombathely, Saághy István Erdészeti Információs Központ, SzG3



Szombathelyről nagyon nehéz új témát találni, de most sikerült. Ez az Erdészeti Információs Központ.
Igazából ez egy egyveleg, mivel az erdészetnek is vannak itt hivatalos helyiségei, de végül is egy nyitott hely, amely látogatható.
Az arborétum DNY-i csücskéhez csatlakozik, de soha sem volt annak része. Ha jól tudom a terület eredeti neve Méheskert volt. Itt volt megtalálható a Saághy féle faiskola is. A terület 2007-ben került az Erdőgazdaság tulajdonába. Ekkor kezdődött meg a terület rendbetétele (korábban nagyon elhanyagolt volt!) és egy szép modern épületet is felhúztak a központban. Itt konferenciaterem, kis vadászati bemutató hely is található. Maga a park olyan, mint egy kis arborétum, ami persze ilyenkor télen nem annyira látszott. A parkban bemutató tanösvények futnak, valamint szétszórva mászókák is vannak, így a kisebbek is élvezhetik az itteni látogatást. Szerintem kisgyermekeseknek ideális, szép hely, gondolom egészséges levegővel, fákkal, játékokkal, még egy kis tóval is. Fontos: az egész évben, minden napon nyitva van!


Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!  

 Saághy István Erdészeti Információs Központ, a bejárat
 Saághy István Erdészeti Információs Központ, az információs tábla
 Saághy István Erdészeti Információs Központ
 Saághy István Erdészeti Információs Központ, kis tó befagyva
 Saághy István Erdészeti Információs Központ
Saághy István Erdészeti Információs Központ
Saághy István Erdészeti Információs Központ
 Saághy István Erdészeti Információs Központ
 Saághy István Erdészeti Információs Központ
 Saághy István Erdészeti Információs Központ
 Saághy István Erdészeti Információs Központ, Saághy pince
 Saághy István Erdészeti Információs Központ, kis tó befygyva

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!  
Vissza a főoldalra (katalógus)