2020. szeptember 28., hétfő

Magyarország, Budapest, Széll park, SzG3

Budapest egyik legújabb látványossága. Jó régen itt, ha jól tudom, a Nehézipari Minisztérium székelt és valami gyár is volt mögötte. Ezeket lebontották és sokáig semmi nem történt. Először a hátsó része készült el - a Millenáris - , majd nemrég átadták a most már Széllpark-nak nevezett részt is (a túloldalon van a Széll Kálmán tér). A név még azzal is rímel, hogy itt a régebbi középmagas épületek helyén egy szélfolyosót akartak létrehozni, a jobb levegőcsere miatt. Igazából nem rossz a hely, engem csak az zavar, hogy bizonyos elemek szinte minden parkban feltűnnek, kissé sematikus. Ami jó ötlet, az a magas sétány, jó onnan lenézni. Este, éjszaka is látványos a kivilágítás. Az már most látszik, hogy a nép elég jól birtokba vette. Van benne egy jól felszereltnek tűnő játszótér is. A sok negatív tapasztalat miatt azért jó lenne, ha ez a park nem lenne az enyészeté, mert a fenntartása drága. Ez néhány év múlva fog csak kiderülni, hogy leamortizálódik-e (én remélem, hogy nem).

 Vissza a főoldalra (katalógus)

Beszámoló Fotóalbuma (az összes itt készített kép) ITT található!





















Vissza a főoldalra (katalógus)

2020. szeptember 25., péntek

Dabas/Sári, Szent Jakab sétány, SzG3

 

 Már régebb óta bökte a csőrömet ez a hely, mivel egy hosszú fa járdát jelzett a térkép (ami izgalmas terepre is utalhatna) és nemrég rászántuk magunkat az unokámmal, hogy elmegyünk ide. Kifogtunk egy szép napot és a GPS-el simán ide találtunk. Persze akadt egy-két probléma. Miért kell mindent valami szentről elnevezni, egy ilyen sétánynak mi köze van ehhez a szenthez (mielőtt valaki nekem esne, elárulom: a fiamat Paskai bíboros úr bérmálta, a lányomat pedig a Don Bosco rendi tartományfőnök Olaszországból). A következő probléma, mivel fából van, folyamatosan karban kellene tartani, mondjuk évente az 1/5-ét felújítani. Így viszont nagy valószínűséggel úgy fog járni, mint a váci Ártéri tanösvény (tönkrement, mivel a karbantartásban ezek szerint nincs elég pénz, hogy megérje). Igen nagy probléma, hogy a tavakban egy szál víz sem volt, anélkül pedig eléggé csökkentett turisztikai értékű az egész. Amúgy egy jó 3/4 órás program lenne, jól bemutatná az Alföld egyik tipikus flóráját, de így hagy némi hiányérzetet az emberben.

Vissza a főoldalra (katalógus)

Beszámoló Fotóalbuma (az összes itt készített kép) ITT található!












Vissza a főoldalra (katalógus)

P.s.: ez az első beszámoló, amit írok azóta, hogy a Bloggernek új fazonja van. Röviden: katasztrofális, szánalmas, szinte használhatatlan. Soha nem értettem, hogy ha valami jól működik, milyen kényszer hatására "fejlesztenek", amivel csak rontani lehet a helyzeten. Szinte mindent megváltoztattak, egy csomó funkciót eldugtak valami jel alá, amit régebben egyből látni lehetett, a beillesztett térkép a szerkesztés közben csak egy szürke foltként látszik, így nem ellenőrizhető, hogy jól sikerült-e a dolog, és csak sorolhatnám a hibákat. Ráadásul lehet visszajelzéseket küldeni, de soha nem láttam, hogy ezeknek bármilyen hatása lett volna, visszajelzés pedig nuku. Ez egy placebo. Tessék, itt a visszajelzés, de azt nagy ívben ....-juk. Úgy is megtörténik a változás, akár akarjátok, akár nem. Tényleg szánalmas.



2020. július 21., kedd

Magyarország, Kecskemét, Arborétum, SzG3


Viszonylag fiatal arborétum, ennek megfelelően nem lehet elvárni azt, amit mondjuk a vácrátóti Arborétumtól. 1986-ig mezőgazdasági tevékenység folyt a területen. Ekkor az őszi mélyszántás után közönséges fákkal (tölgy, juhar, szil, nyár) és cserjefajokkal kezdték el betelepíteni, majd kísérletképpen elkezdtek egzótákkat is telepíteni. Az arborétum része a Kecskemétet körülvevő zöldövezetnek, ráadásul az uralkodó szélirány erre felé ÉNY-i, így komoly csillapító hatása van az időjárásra. A 62 hektáros arborétum 3 részre oszlik, ezek a véderdő sáv, tölgygyűjtemény és a gyűjteményes rész. Alapvetően a legjobb egy jó nagy sétát tenni itt, akár több úton is érdemes végigsétálni. A területen van egy 2 ha-s egyházi terület is. Itt található  Mária-kápolna, más néven Sarlós Boldogasszony-kápolna középkori maradványokon 1718-ban újjáépített műemlék épület. Szomszédságában a kálvária, sziklakert, szabadtéri oltár, Magyar Szentek szoborsétány, Lourdes-i barlang találhatóak.  A Mária-kápolna több évszázados kegyhely. Az egészben az a legjobb, hogy az arborétum látogatása ingyenes. A terület több bejáraton keresztül érhető el. 

Vissza a főoldalra (katalógus)

Beszámoló Fotóalbuma (az összes itt készített kép) ITT található!











 Sarlós Boldogasszony és Fájdalmas Anya kápolna
  Sarlós Boldogasszony és Fájdalmas Anya kápolna
  Sarlós Boldogasszony és Fájdalmas Anya kápolna
 Sarlós Boldogasszony és Fájdalmas Anya kápolna

Vissza a főoldalra (katalógus)