Somogyvár kb. 20 km-re van Fonyódtól délre, itt található a bencés apátság romja, amelynek bemutatására létrehozták ezt a látványosságot.
Már most mondom, késő ősztől kora tavaszig zárva van (ami engem azért nem állított meg, végig mentem a kerítés mentén és az a kilátó toronynál véget ért, így egy kicsit be tudtam menni).
Az interneten utána néztem a dolognak és az alábbiakban lehet összefoglalni:
a területen volt Koppány herceg vára és az apátság is több, mint 90 évvel ezelőtt épült. Elsősorban a Szent László által behívott francia bencés szerzeteseknek. Egyes szakértők szerint itt vetették papírra a Halotti beszédet is (legkorábbi írásos emlékünk). Az viszont egyértelmű, hogy a bemutatás módjával nagyon nem értenek egyet a hozzászólók: a helyreállított apátsági részlet egy modern tető alatt (Székesfehérváron már elbontottak egy ilyen modern tetőzetet). Magán a módszeren túl azt kifogásolják, hogy a felhasznált anyagok folyamatos karbantartást igényelnek, erre általában nincs pénz és rövidesen le fog rohadni az egész (ezt én foglaltam össze ilyen sommásan). Az látszik, hogy nagyon sok pénzt beleöltek, kérdéses, hogy milyen a látogatottsága akkor, amikor nyitva van, mert azért 20 km-re esik a Balatontól és nem igazán reklámozzák a meglétét (talán összesen egy táblát láttam az út mellét, az is eléggé semmit mondó volt). A kilátó egyébként jó ötlet, mert így felülről lehet szemügyre venni a templom romját, ami másképpen nem megvalósítható az átlagember részére (a drága repülés sokaknak nem elérhető). Szerintem egyszer meg lehet nézni, amíg le nem pusztul az egész (ne legyen igazam, meg a többieknek se!).
Innen szó szerint egy ugrás csak a somogyvámosi Krisna völgy!

Vissza a főoldalra (katalógus)
a fogadóépület I.
a fogadóépület II.
Szent László király szobra
a kilátó
a kilátó
a kilátó
a kilátó
a templom romja
a helyreállított rész
a helyreállított rész
a fogadóépület II.
Szent László király szobra
a kilátó
a kilátó
a kilátó
a kilátó
a templom romja
a helyreállított rész
a helyreállított rész
Vissza a főoldalra (katalógus)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése