2013. november 11., hétfő

Magyarország, Budapest, a Szent István bazilika, SzG3



Úgy látszik, mostanában csak Budapest eddig be nem mutatott turisztikai helyinek ismertetésére van időm, sajnos ebben is csak lassan tudok haladni. 
A bazilika tényleges turisztikai célpont, egyrészt az igen jó elhelyezkedése, másrészt az impozáns építészeti volta miatt (sokaknak persze vallási okok miatt is). Pedig nem igazán mondhatja magát túl szerencsésnek, elég sok szerencsétlenség és kár is érte, pedig nem túl régi.
A földmunkákat már 1846-ban megkezdték, de a '48/49-es forradalom közbejötte visszavetette az építkezést. A templom tényleges építése csak 1851-ben kezdődött meg. Neves építészek, tervezők vettek részt a megalkotásában, tervezője Hild József volt, a kivitelezéssel Ybl Miklóst bízták meg. Az első nagy probléma már az építése közben előjött, kivitelezési hiba miatt összedőlt a kupoladob. Végül 1905 nov. 09-én szentelték fel (eredetileg Ausztria védőszentjének, Szent Lipótnak a nevét viselte volna, de az akkor zajló millennium ünnepségek kapcsán Szent István király oltalmába helyezték a templomot). 
A II. VH is nagy károkat okozott a tetőszerkezetben, teljesen újjá kellett építeni. 
1947-ben leégett a kupola, a javítására pénzt közadakozásból gyűjtötték össze. 
1982-ben ismét életveszélyessé vált az épület, akkor egy hatalmas vihar elsodorta a kupola lemezfedését. 1983-ban nekifogtak a bazilika teljes felújításának, ezt 2003-ban fejezték be.
1971 óta itt található a Szent Jobb végleges őrzési helye (Lásd még: Szent Jobb körmenet).
A bazilika folyamatosan fontos vallási események színtere. 1991-ben II. János Pál pápa meglátogatta a bazilikát Szent István király ünnepe alkalmából. 
A turizmust is szolgálja az itt található kincstár és a kupolán kialakított körpanorámás erkély is. A kupolába most már modern lifteken is fel lehet jutni.
A bazilika körüli teret is igen szépen helyre hozták, így az egészet figyelembe véve tényleg ajánlható mindenkinek a megtekintése.

Vissza a főoldalra (katalógus)

 a Bazilika a Várból
 a Bazilika
 a Bazilika
 a Bazilika
 a Bazilika
a Bazilika
 a Bazilika
 a Bazilika
 a Bazilika
 a Bazilika
a Bazilika

a Szent István tér
a Szent István tér

1. kiegészítés:
a minap ismét erre jártunk, aminek az volt az apropója, hogy vettünk egy nagyon jó minőségű 3D-s puzzlét a Bazilikáról és összeraktuk. Lili kérte, hogy nézzük meg, mert még Ő nem látta eddig. Vasárnap elmentünk és nagyon tetszett neki. Amikor kiderült, hogy a kupola körüli kilátóhoz is fel lehet menni, rögtön fel is akart menni (már korábban is torony mániás volt, ha valahol fel lehetett menni valahová, akkor Ő akart is felmenni). Itt lifttel lehet feljutni (két menetben). Az első kb. a kupolát tartó függőleges rész aljáig megy, itt egy kis kiállítás is van. Innen gyalog is fel lehet menni a kupoláig csigalépcsővel, aminek igen érdekes szerkezete van, mivel nem egy menetben megy fel, hanem eltolások vannak benne. Aki szédülős, az mennyen lifttel. Felérve jól látható egy ilyen kupola kettős szerkezete, amit alulról látunk az nem a tető is egyben. A kettős kupola között legalább 15-20 méter van. Kiérve a kupola körül futó erkélyre, fantasztikus kilátás nyílik a városra. Pld. olyan helyek is látszanak, amelyek máshonnan nem láthatóak, ilyen a Kincstár szecessziós tetőszerkezete. Mindenkinek ajánlom, nem drága, 2016-ban 500 Ft/fő volt. Lili nagyon élvezte!












          - kilátás a kupolából:

 a Belváros

 az Államkincstár tetőzete
a Parlament 
a Mátyás templom

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése