2020. július 21., kedd

Magyarország, Kecskemét 2., SzG3


Nemrég direkt elutaztam egy kis fotó szafarira Kecskemétre és nagyon kellemes meglepetések értek, amit azért Mo vonatkozásában nem igazán szoktam hangoztatni (mivel alig találkozom ezzel). Ami a legjobban tetszett az a nagyon szép parkok megléte a belvárosban, hatalmas mennyiségű szökőkutakkal (néhol szinte túlzsúfolt volt az adott hely szökőkúttal, ami azért egy kicsit szokatlan és esetleg az is zavaró lehet, hogy nagyon kis területen teljesen eltérő stílusú szökőkutak találhatóak). Az is érdekes, hogy ilyen kis helyen talán nincs is ennyi templom máshol, mint itt (egyedül a volt zsinagóga nem templom már, hanem a Tudomány és a Technika háza működik benne).  A Kossuth tér legfontosabb épülete a Városháza, melynek stílusával kapcsolatban nincs teljesen egyetértés, egyesek a francia reneszánszból, mások az angol reneszánszból eredeztetett stílusúnak tartják, van aki a felvidéki szász városok stílusára ismer benne. Az viszont biztos, hogy nagyon szépen rendbe hozták és a harangjáték is nagyon szépen szól, amit egész órakor eljátszik.
A Városháza mellett található a Nagytemplom, ennek külsejét jelenleg felújítják.  Nem messze találhatóak még a következő templomok: 
- Szent Miklós templom/Barátok temploma 
- a Református templom 
- az Evangélikus templom 
- a Görög ortodox templom 
- a piarista Szentháromság templom 
- a volt Zsinagóga épülete 
A zsinagógával átellenesen található a Cifrapalota, Kecskemét legszebb szecessziós épülete (jelenleg múzeum).  A Kossuth tér mellett (mint park) nagyon szépen megcsinálták a Rákóczi utat - a közepe egy nagyon hosszú sétány rengeteg virággal és szökőkúttal - ez viszont eléggé egységes szerkezetű, szerencsére. Ahogy kiér a vasútállomás előtti parkhoz a Rákóczi út, ott is van egy szép nagy szökőkút.

Vissza a főoldalra (katalógus)

Beszámoló Fotóalbuma (az összes itt készített kép) ITT található!

























Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése