2013. január 31., csütörtök

Magyarország, Celldömölk, Kis-Máriacelli kegytemplom, SzG3


Tavaly (2009) errefelé keveredtünk és megnéztük a kegytemplomot. A város érdekessége, hogy németül Kleinmariazell-nek hívják, aminek az a magyarázata, hogy a mariazelli kegytemplomban található csodatévő szobor másolatát hozták el ide. Koptik apát a máriazelli kegyszobor másolatával érkezett Dömölkre. Ezt először a Ság hegyen helyezte el, ahol kápolnát is szeretett volna építeni, de a földesúr, Erdődy gróf ezt nem engedélyezte. Ekkor a pápai országút melletti dombocskán építtetett egy kis fa kápolnát, amely mellé remetelak és ásott kutat is építettek. Ennek a kútnak az ásásakor esett az egyik munkás fejére egy nagy kő (ma is látható a templomban). A súlyos sérülések miatt a kútásót halottnak hitték, aki csodás módon mégis meggyógyult, amelynek híre ment a környéken, megindultak a zarándokok a csodatévőnek tekintett Mária-szoborhoz. 
A templom szép, szépen felújították, megtekintésre érdemes.

Vissza a főoldalra (katalógus)

 Kis-Máriacelli kegytemplom
 Kis-Máriacelli kegytemplom
 Kis-Máriacelli kegytemplom
 Kis-Máriacelli kegytemplom
 Kis-Máriacelli kegytemplom
 Kis-Máriacelli kegytemplom
 Kis-Máriacelli kegytemplom
 Kis-Máriacelli kegytemplom
Kis-Máriacelli kegytemplom
Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése