2013. december 7., szombat

Magyarország, Tihany, SzG3


Legalább 100 éve nem voltam Tihanyban, tegnap hivatalos úton erre jártam és útba ejtettem, hogy legalább egy részét meg tudjam tekinteni. Szerencsére a nyári nyüzsgésnek semmi jele nem volt (és parkolási díjat sem kellett fizetni), így nyugodtan lehetett nézelődni. Először a bencés apátsághoz mentem fel, innen nagyon szép kilátás van a Balaton felé. Az apátsággal szemben található a forrás-barlang és mellette az apátság fogadó épülete (magyarul a pénztár). Maga az apátság igen régi, 2005-ben ünnepelte 950 éves jubileumát. Az apátság mellet egy nagyon szépen kialakított sétány található. A forrásbarlang felett pedig egy kicsi, de szép park van, innen ráláthatunk a tihanyi Belső tóra is. Ha lemegyünk oda, a parkolótól kb. 100 m-re található egy stég, itt nyaranta csónakkölcsönző működik. Most nagyon nyugodt volt a tó, bár a partján valamit égettek, ez látszik a Forrás-barlang feletti parkból készített képen. A déli oldalra a kompon keresztül mentem vissza, ilyenkor semmi zsúfoltság nincs, összesen 6 autó kelt át akkor, amikor én is mentem. A tó vize tényleg tisztának látszik, viszont a szokásos sirálytömeg nem kísérte a kompot (a parton is viszonylag kevés madarat lehetett látni, ezek közül is főleg vadkacsák voltak). Persze Tihanynak vannak még egyéb látványosságai, de most ezek nem fértek bele az időmbe, pld.: 
- a Tihanyi Szabadtéri Múzeum (skanzen)
- Babamúzeum
- gejzír kúpok
- barátlakások (barlanglakások).
Ilyenkor télen tényleg szép Tihany és kellemes sétát lehet tenni jó időben.


Vissza a főoldalra (katalógus)

 a tihanyi apátság
  a tihanyi apátság

 a tihanyi apátság
  a tihanyi apátság

a fogadó épület (pénztár)
 a Forrás barlang
 a Forrás barlang
 kilátás a Balatonra az apátság mellől
 sétány az apátság mellett
 kilátás a Belső tóra
 a Belső tó
az apátság a Belső tó felől
a Belső tó
 a Belső tó
a tihanyi rév mólója
 a tihanyi rév
 a tihanyi rév
 a kompon
 a komphajó elhagyja a kikötőt
 a kompon
a Tihanyi félsziget látképe

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése